(Boulenger, 1914)

 

 

Sok ember számára a Xenotilapia singularisok még ma is Xenotilapia ochrogenys Ndole névvel ismertek. A fajt mindössze 3 évvel előtt írták le, korábban az ochrogenys (="sárga állkapcsú") fajba tartoztak. Mindezt annak ellenére, hogy már 1956-ban, Poll felfigyelt arra, hogy a Tanganyika tó déli részein, Zambiában, illetve a határvidék környékén a Tanzán partszakaszon az alapfajtól nagy mértékben eltérő, a testen fekete mintázatot is viselő ochrogenysek élének. Akvarisztikai szempontból 1983 volt az az év, amikor elkezdtek foglalkozni a fajjal, az első élő példányok viszont csak 1986-ban kerültek Németországba, a Ndole öbölből, amit 89-ben az Isanga öbölben fogott példányok követtek. Egy 1997-es vizsgálat a Tanzán partszakasz középső részén, az Utinta öbölben is talált néhány Xenotilapia singularis példányt, noha ezek nagyon távol esnek a zambiai törzs populációktól. A fajt Xenotilapia sp. Ochrogenys Ndole néven 1998 óta emlegetik, viszont önálló singularisként való leírásukra csak 2007-ben került sor! Mostanra jó pár élőhelyről ismertek populációik, azonban a leggyakrabban tartott változatok a Ndole illetve a Mzuri névre kereszteltek. Az utóbbiakat a zambiai-tanzániai határ közelében a tanzán Muzi város környékén fogják! A Mzuri fantázia név, nem valós fogási helyet jelöl.

 

 

A kifejlett sügérek legfeljebb 13-14centisek, kitűnően alkalmazkodtak a sekély homoki partvidéken való életmódhoz. Az úszóhólyagjuk a gébsügérekhez hasonlóan csökevényes, vízközt úszva folyamatos munkával képesek csak elkerülni a talajra süllyedést. A hímek gyönyörű mintázatot és lélegzetelállító színezetet viselnek, míg a kisebb testméretű nőstények homogén tört fehér/bézs árnyalatokban játszanak. A hímek testén irizáló kékes-zöld pikkelyek és gyöngyházszerűen csillogó foltok vannak. A felső oldalán a testnek 5 fekete folttal, amelyek közül háromnak mély koromfekete a közepe. A fekete foltok folytatásaként gyakran sárga pikkelyekből álló kevésbé feltűnő foltok látszódnak. A hátúszó csillogó kék, széles sárga szegéllyel. A kék lemezen általában 8 ovális, gyakran egymáshoz érő, összeolvadó ovális sárgás folt látható. A farok alatti úszó viselhet néhány ikrafoltot, de időnként csak egy széles sárga csík húzódik végig rajt, amelyet barna vagy fekete alsó vonal szegélyez. A farokúszó alsó és felső hegye fekete, lemeze sárga, rajta egy meghajlott kék, egyes változatoknál átlátszó középső szakasszal. A Ndole-i populáció jellegzetessége a páros hasi úszók fekete szegélye, amely sem az isangai sem a Mzuri változatnál nem látható!

 

 

A Xenotilapia ochrogenys fajtól a testoldalon található fekete foltokon kívül, a nagyobb fejméretükkel, csapottabb homlokukkal, valamivel nagyobb testhosszukkal (az ochrogenysek ritkán nőnek 11-12cm-nél nagyobbra) és a farok alatti úszó sötét szegélyével különíthetőek el.

 

 

Életmódjukat tekintve teljesen a talajhoz kötődő, meglehetősen stressz érzékeny faj, amelyre kifogáskor és a társhalak megválogatásakor is figyelni kell! Az akváriumukat különösen jól zárjuk! Noha csapatokban mozgó fajról van szó az egyes hímek nagyon erősen területvédők, általában harciasabbak az ochrogenys fajba tartozóknál is! Az ivadékszám csekély és a stressz érzékenységük még vad halak esetében is megnyilvánulhat az utódok túlhordásában, amikor is akár 4-5 hétnél is hosszabb lehet a forgatási idő! Az ilyen ivadékok általában elpusztulnak.