Xenotilapia melanogenys

14-16cm
12-14cm
250L
400L

Xenotilapia melanogenys
(Boulenger, 1898)

 

Az általunk Enantiopus melanogenys néven számon tartott halfajt először 1898-ban Boulenger írta le egy dél-kongói típuspéldány alapján, majd 8 évvel később a nevet felülbírálva az Enantiopus egy fajos genusba sorolta át a fajt. Viszont nem csak Boulenger leírásait zavarta meg ez az érdekes alkatú, felülnézetben engem kissé víz alatti pillangóra vagy európai gébfajokra emlékeztető sügér. Poll 1951-ben először beillesztette a Xenotilapia genus-ba, majd a nagyfokú eltérések miatt 86-ban már Boulangerrel és Greenwood 1987-as cikkével is egyetértve Enantiopus-ként írt róluk. Ez az 1986 óta fennálló állapot az amely az akvarisztikai hobbiban nemzetközileg is elterjedt, és amelynek megfelelően mi is hívjuk jelenleg ezt a halat! Mindezt annak ellenére, hogy 2003-ban genom elemzéseket követően japán kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy valóban egy (vagy két!) Xenotilapia fajról van szó, fejlődéstanilag teljesen beleilleszthetőek a Xenotilapia fajok törzsfájába, még csak nem is egy zavaros eredetű ágat képezve rajt!

A melanogenysek elterjedési területe gyakorlatilag a Tanganyika tó teljes partvidéki zónáját lefedi, egyetlen régió van Kalemie és a Kavala szigetek között, a kongói partszakasz északi részén, ahol valódi melanogenyst sosem láttak, csak az erősen sárga torokfoltú "sp. Kilesa" nevű a többség által külön fajba (esetleg alfajba) sorolt, némileg eltérő alakú, az alapfajtól jól elszigetelt típust, amely noha kereszteződni képes bármely melanogenyssel az utódok szaporodásában már etológiai alapokon nyugvó problémák jelentkezhetnek. Ilyen az udvarlás vagy a fészeképítés rendellenessége, amely a teljes szaporodást meghiúsíthatja, vagy nagyon nehézzé teheti. Magán a melanogenys fajon belül keresztezve két populációt hasonló jelenséget nem szoktak megfigyelni.
Az alapfajról írva, meglehetősen egységes küllemű halak, a nagy elterjedési terület dacára is, csupán minimális eltérések, a színezet csillogása, kékes, zöldes, lilás mivolta, a hátúszón található foltok mérete, helyzete, alakja, száma (mindezek egy változaton belül is eltérhetnek, a közölt adatok inkább csak átlagok) a farok úszó árnyalata alapján tehetőek részletes szemrevételezést követően árnyalatnyi különbségek. Mindezt csak az ivarérett, udvarló hímeknél vizsgálva! Ugyanis a szaporodási időszaktól eltekintve, a ragadozóktól való védelem érdekében a színpompás sügérfaj hímjei is a nőstényekhez hasonlító, szürkés, csillogó külsőt vesznek fel, és a nőstényekkel közös nagy rajokban vonulnak. Az egyes rajok érdekessége, hogy a többitől elszeparálódnak, mint kiderült egy adott területen ugyan azon egyedek tartoznak az egyes rajokba, a rajban elúszó fiatal ivadék kifejlett korában is ugyan abba rajba tartozik, ugyan azokkal a halakkal vonul, táplálkozik!  A megfigyelések szerint 40méternél nagyobb vízmélységben ezek a csapatok sem találhatóak meg, a szaporodás idején pedig igyekeznek a minél sekélyebb, mindössze fél méter mély vízben, a napsütésnek minél jobban kitett helyeket elfoglalni, ahol is a hímek negyed-fél m2 alapterületű territóriumokat tartanak, egymáshoz közel építve változatonként eltérő alakú homok krátereiket.

A befogott egyedek gyomortartalom vizsgálatai szerint szinte kizárólag planktonikus rákokat, kisebb mennyiségben rovarlárvákat fogyasztanak, szűrnek ki a vízből és a talajszemcsék közül, ennek a tápanyag dús tápláléknak a dacára viszonylag lassan fejlődnek, de az ivarérett méret elérését követően a nőstények gyakran és sokat (akár egyszerre 80 ikrát) forgatnak, csapat szinten más, hasonló méretű anyai szájköltő fajokhoz képest magas ivadékszámot produkálva. Erre szükségük is van, hiszen élettartamuk viszont relatíve rövid, mindössze 2-4 évet tudnak a szaporodásra fordítani!

Akváriumi tartásnál a természetnél kiegyenlítettebb viszonyok uralkodnak, jóval gyakrabban, nem csak az év egy szakában figyelhető meg a hímek nász színezete! Hengeres, áramvonalas testű, akár 15-18cm-re is megnövő, talaj közelében mozgó halakként, hosszú (min. 1,5m), lehetőleg nagy alapterületű medencét biztosítsunk a számukra. A hímek száma lehet viszonylag magas is, ugyanis a pózoláson, erőfitogtatáson, gödrök védelmezésén túl egymásban kárt nagyon ritkán tesznek. Ugyanakkor igazán jól tud mutatni egy homokgödrökkel teleárkolt medence.
Az akváriumukat ne túl forgalmas helyre rakjuk, a stresszre érzékenyek, szinte azonnal kiugrással reagálnak minden gyanús, veszélyesnek tűnő hatásra.

 

Xenotilapia melanogenys rendszerezésének története:
•    Xenotilapia melanogenys (Boulenger, 1898) – by Takahashi 2003
•    Enantiopus melanogenys (Boulenger, 1898) – by Poll 1986
•    Xenotilapia melanogenys (Boulenger, 1898) – by Poll 1951
•    Enantiopus melanogenys (Boulenger, 1898) – by Boulenger 1906
•    Ectodus melanogenys Boulenger, 1898

Szinonímák:
•    Ectodus longianalis Boulenger, 1899
 

 

Tanganyika-tó

Halfaj térkép

Tanganyika-tó számokban

Hosszúság: 673 km
Szélesség: 50 km
Felszíni terület: 32892 km²
Átlagos mélység: 570 m
Legnagyobb mélység: 1 470 m
Part hossz: 1828 km

Hőmérséklet: 25-26 °C
Kémhatás: 8.0-8.5 pH
Összkeménység: 18-20 gH
Karbonát keménység: 12-18 kH
Vezetőképesség: 550-600 µS/cm