Boulenger, 1901

 

A Xenotilapia ornatipinniseket Boulenger 1901-ben egy Kibwesi-nél, Tanzániában fogott példány alapján írta le, amely messzemenően különbözött az addig ismert többi fajtól. A fej szem előtti része szinte függőlegesen lecsapott, a hal oldalán 4 csillogó pikkelyekből álló irizáló sáv, a hímek szemén függőlegesen sötét sáv megy át... A leírást az első akvarisztikai tapasztalatok viszont csak 89 évvel később követték, amikor is egy német importőrnél Xenotilapia sp. Burundi néven tűnt fel néhány példány, majd 1992-ben az USA-ba is került belőlük. Fogásuk nem probléma mentes, az egyik legmélyebben élő Xenotilápia faj, amely épp emiatt sok tekintetben inkább a Trematocarákra hasonlít.

 

 

Nagy szemeik a hálóban könnyen sérülhetnek, így akváriumi kifogásukat is igyekezzünk minél gyorsabban végezni, finom lyukú kézi hálóval. Kifejlett méretük 13cm, a nőstények 1-2cm-el is kisebbek maradhatnak. Anyai szájköltő faj, amelynek mint megfigyelték nincs konkrét szaporodási ciklusa! Vadon az év bármely részében, egymástól függetlenül ívhatnak a nőstények. Látható homokgödröket a hímek általában nem ásnak, csak egy kis, többnyire tereptárgyakkal elhatárolt territóriumot védenek. Az ivarok meghatározása könnyű, a nőstények fakóbb színezete már az 5cm testhosszúságú egyedeknél is szembeötlő. Teljes mértékben ragadozó faj, a gyomortartalom vizsgálatok gerincteleneken kívül csak üledék és homokszemcséket találtak a meglehetősen rövid, egyenes béltraktusokban, ezt a táplálásukkor is figyelembe kell venni, előnyben részesítve a fagyasztott eleségeket. Igazi csapathalként meglehetősen félénk, stresszes, nyugodt viselkedésű halak, amelyek különösen az éjszakai fényekre, hirtelen lámpa kapcsolásra reagálhatnak kiugrálással, amikor is könnyen összetörhetik magukat a tetőüvegen. Tenyésztésük anyai szájköltőként viszonylag egyszerű, az apró ivadék gond nélkül fogyasztja a fagyasztott Cyclopsot, élő Artemiát, viszont az utódokkal, ahogy az számos Xenotilapia teszi, a köptetést követően egyáltalán nem foglalkoznak, sőt akár veszélyt jelenthetnek rájuk! Erre mindenképpen figyelni kell!

 

 

Látványos, sajnos nem túl gyakran tartott lakója a faj a Tanganyika tó mélyebb vizeinek. Egyetlen változata ismert, az időnként különálló fajként, mások által alfajként emlegetett Xenotilapia sp. Kabimba, vagyis a Xenotilapia ornatipinnis Kabimba. Ezek testalkata minimálisan lapítottabb, viszont a fej azonos morfológiájú, a homlok meredeken csapott. A test mintázata valamivel kevésbé díszes, mint az ornatipinnis-nél, mivel a testcsíkok inkább barnás árnyalatúak, mint ezüstösek. Ezt ellensúlyozza, hogy a hátúszó elejét több (4-6) sötétszürke, kör alakú folt is díszíti.